A miskolci közösségi kultúra színterei - Az Avasi Közösségi Tér

2018.07.03. 10:30

Miskolc nevének említésekor számos sztereotípia ugrik be mindannyiunknak a "vas és acél" kapcsán és talán az a sor is bevillan, hogy "sorsod Borsod". Sok hely is feltűnhet lelki szemeink előtt, a Tiszai Pályaudvartól a lakótelepekig. Lakótelepek, így a legendás avasi is. Ha azonban emlékeink közt kotorászunk, nem az az Avas fog felbukkanni, amelyet az láthat, aki ma odatér. Kezdeményezések sora dolgozik a sztereotípiák ellen a közösségi kultúra erejével.

2014. májusában nyílt meg Miskolcon az Avasi Közösségi Tér a Szentgyörgy út 42-44. szám alatt, mely az Avas városrészben élők számára kínál programokat a szabadidő hasznos eltöltésére, illetve helyet biztosít önszerveződő körök működtetéséhez. A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata „Szociális célú városrehabilitáció – Miskolc-Avas-dél akcióterületen” elnevezésű programjának keretében elindult tevékenységet több éves előkészítő munka előzte meg.

Látogatásunkkor Balázsfalvi Ágnes az avasi családsegítő vezetője engedett bepillantást a közösségi tér mindennapjaiba.

- A közösségi tér a fiatalok számára a szabadidő hasznos eltöltésének egyik színtere, ahol csatlakozhatnak már futó, vagy szezonálisan elérhető programjainkhoz és maguk is hozhatják ötleteiket, melyeket meg szeretnének valósítani. Így működik nálunk egy RAP klub is, melyben helyi fiatalok "verselnek" hétről-hétre zenei alapra.

A már működő önszerveződő kezdeményezések mellett (pl. Avasi Kézművesek, Párbeszéd Kör, Avasi Könyvcsere Pont), civil szervezetek bevonásával új programok szervezésébe fogtak, amit tovább kísér a közösségfejlesztő munka. A közösségfejlesztés során kialakult kisközösségek nemcsak teret kapnak a Térben, hanem képzési, mentori, támogatói légkört is, s olyan kapcsolati hálóban gazdagodnak, ami nemcsak közösségi, hanem egyéni boldogulásukat is segíti. A környező szomszédságok lakói a Térben tartják a közösségi beszélgetéseiket, amivel fokozatosan indul el a párbeszédnek régóta várt, újfajta kultúrája.

A közösségi térben folyamatos együttműködés alakult ki a Dialóg Egyesület tagjai, és önkéntesei, a Miskolci Egyesített Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) munkatársai, az ún. Miniprojektek megvalósítói és a helyi lakosok között.




vissza