Friss hang - Egy igazán fiatal nyíregyházi tehetség verseskötete jelent meg

2021.03.30. 22:23

Tóth Virág Csuszka - Angyalfogak, a tini költő legkevésbé sem könnyed versei.

A kötetbe lapozva lágy színek, de annál nyomasztóbb képi világ és súlyos gondolatok tárulnak az olvasó elé. Szinte hihetetlen, hogy mindez egy alig 17 éves lány tollából és lelkéből kerültek a papírra. Virág az Eötvös Gyakorló Gimnázium diákja, költeményei nem sablonosak, nem követik a trendeket – csakúgy, mint ő – nem tűrik a kalodát, eredeti megfogalmazásban, mégis olvasmányosan jelenítik meg az ő személyes világát, érzéseit. Versei nem mindenkihez szólnak, csak azokhoz, akik képesek a sorok között olvasni, azt is meglátják, ami nincs leírva. A kötet hivatalosan a Könyvhéten mutatkozik be, ahol a szerző dedikál is. Fogyasztása módjával, nyitott elmével és szívvel ajánlott minden korosztály számára.

A kötet a ide kattintva megvásárolható.

Nagy Zsuka ajánlója:

kihullott tejfogak a versek
a végtelenből rész-egész
fogod a tenyeredben
és elteszed valami tégelybe emléknek
új fogai nőnek a vágynak a világra csodálkozásnak
kiharapják a valóságot
hogy egy jobb helyre tegyék
mindent megfigyel és csak néz a lány
hogy álmodja-e a mindent vagy pont hogy nem
vacognak angyalfogai és azt mondják nagyon fáj
betakarja karcait sebeit a hiány gyolcs-strófáival
csak zörögnek a kromoszómák tükörlelkek bújócskáznak álomlovakon
szivárványka satíroz szíveket szívüreseknek
gyere válassz belőlük egyet és növeszd meg te is angyalfogaid
(Nagy Zsuka egy lányról)

 




vissza