Mentőöv a kultúrának - 5 milliárd forint a könnyüzenére és közösségi programok szervezésére.
A kormány elfogadta a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslatát, amely csaknem 5 milliárd forint támogatást biztosít 356 könnyűzenei rendezvény megvalósítására. Az MTÜ közreműködésével augusztus és október között a nagyvárosokban 40 nagykoncert, a kisebb településeken 216 fesztiválkoncert, a kisebb falvakban pedig összesen 100 falunap valósulhat meg országszerte - írják a közleményben.
A kormányzat hangsúlyozza és támogatásával kiemeli, hogy a könnyűzenei és rendezvény szektor jelentős szereplője a magyar gazdaságnak, így annak megsegítése kiemelt feladat. Emellett az intézkedés rávilágít arra is, hogy a kultúra közösségépítő szerepe nem elhanyagolható a szakpolitikai ágazat szakemberei szerint sem.
A zenei rendezvények kiemelt jelentőségűek, nagymértékben hozzájárulnak a turizmus fejlődéséhez, erősítik a kulturális életet és megismertetik az eseményeknek otthont adó településeket. Emellett sok embernek adnak munkát, nemcsak a szűken vett turisztikai szektornak, hanem a kapcsolódó vállalkozásoknak is - hangsúlyozzák a közleményben.
![]() |