A mai fiatalság nem olvas kevesebbet, csak gyökeresen átalakultak az olvasási szokásaik – nyilatkozta Szabó Andrea szociológus a Magyar Hírlapban
Projektünk keretében arra teszünk kísérletet, hogy megismerjük a huszonegyedik századi fiatalok kultúrafogyasztási szokásait régiónkban a partnerszervezetek szakembereinek bevonásával. A műhelymunkák, beszélgetések során elengedhetetlen kitérnünk az online tér hatásainak vizsgálatához. A Magyar Hírlap hasábjain megjelent riportban Szabó Andrea szociológussal beszél arról, hogyan hat a kultúrafogasztásra a mindennapjainkban egyre erősebben megjelenő online tér.
"Az okoseszközök és az internet térhódítása miatt napjainkra teljesen átalakultak a fiatalok kultúrafogyasztási szokásai. Szabó Andrea ifjúságkutatóval, szociológussal a változások hátterében húzódó folyamatokról beszélgettünk a nagymintás ifjúságkutatások eredményeit elemezve."
"– Elgondolkodtató és aggasztó viszont az alábbi számadat, amely azt mutatja, az ifjúságnak mennyi könyve van otthon: míg 2004-ben a megkérdezetteknek átlagosan 344 darab könyvük volt, addig 2016-ban már csak átlagosan 172 darab könyvvel rendelkeztek, vagyis tizenkét év alatt a felére csökkent a polcukon lévő könyvek száma."
Az érdekes cikk a linkre kattintva elérhető:
https://www.magyarhirlap.hu/kultura/20200103-kulturafogyasztas-a-kutato-szemevel
![]() |