A Jósa András Múzeumának kiállítása több, mint egyszerű tárlat.
A napokban nyílt meg a nyíregyházi Jósa András Múzeumban az Elit alakulat 2.0 – a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői című vándorkiállítás, amelyhez a vendéglátó intézmény a Szabolcs vezér földjén – a Felső-Tisza-vidék legszebb honfoglalás kori leletei című kiegészítő tárlatot állította fel. Az Elit alakulatot aligha kell bemutatni az érdeklődő közönségnek, hiszen a karosi temetők anyagát és a régészet módszereit egyaránt bemutató, eredetileg Miskolcon összeállított kiállítás interaktív módon vezet be a honfoglalók világába, elnyerte az Év Kiállítása 2014 díjat, majd a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épültéből vándorútra indult, most éppen Csíkszeredáról érkezett Nyíregyházára.
"Természetesnek tűnt, hogy az egyébként remek, a látogatók körében méltán népszerű kiállításhoz mi is hozzátegyünk valamit, ezzel is érdekesebbé téve a tárlatot. Ezért egy folyosónyi terjedelemben a múzeumunk tárgyai közül válogattunk" - mondta el a Műemlékem.hu Magazinnak Istvánovits Eszter régész-muzeológus, a Jósa András Múzeum munkatársa, a Szabolcs vezér földjén című tárlat egyik rendezője. "Voltaképpen nehéz dolgunk volt a válogatás során, hiszen a múzeumunk honfoglalás kori gyűjteménye a leggazdagabb az országban, állítom, hogy még a Nemzeti Múzeumét is felülmúlja."
![]() |