A Tabulapláza Alapítvány 2004-ben alakult egy öt fős baráti társaság kezdeményezésére a Kalamáris Egyesület alapítványaként. Célja a helyi közösségi kezdeményezések élénkítése, segítése Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az alapítvány a társadalmi problémák megoldására irányuló szemléletformálást és tájékoztatást végez, lehetőséget biztosít a kisközösségek, társadalmi csoportok, civil szervezetek önkifejezésére, megszólalására.
Ennek érdekében szervezett az alapítvány első éveiben közösségi eseményeket, szabadidős, kulturális, szemléletformáló utcai rendezvényeket, majd készített szakmai anyagokat, melyek segítenek megérteni a társadalom egésze és az egyén döntései közötti összefüggéseket. Roadshowkkal, kiadványokkal, internetes publikációkkal próbálta cselekvésre ösztönözni a város lakóit, kisebb-nagyobb sikerrel. Kezdetektől aktívan működtek közre nyíregyházi és kistelepülési programok megvalósításában, majd 2015-ben megnyitották Nyíregyháza belvárosában nyitott közösségi terüket, a Labor Cafét.
Az alapítvány célja között szerepel a nyitott közösségi tér mintaprojektté, majd pedig hálózattá szervezése, a helyi közösség bevonása, a nonprofit és forprofit szektor együttműködésének erősítése. Kiemelt cél az adományozás meghonosítása mindennapi kultúránkban, az önkéntesség népszerűsítése, elsősorban az iskolai közösségi szolgálaton keresztül annak megismertetése a fiatalokkal. Az Alapítvány munkatársai tehát visszatértek az alapgondolathoz, melynek a szervezet megalakulása is köszönhető: társas kapcsolatok, egy hely, ahol összejöhetnek azok, akik hasonlóan gondolkodnak.
2015-ben tehát a Norvég Civil Támogatási Alap jóvoltából lehetőségük nyílt arra, hogy korábbi tapasztalataikat összegezve újabb kísérletbe fogjanak és megnyissák a belvárosi kávézónak „álcázott” nyitott közösségi teret. Az ötlet alapját az ötven órás kötelező iskolai közösségi szolgálat adta, melynek bevezetésével azonnal felismerték: jó lehetőséget kaptak arra, hogy kapcsolatot teremtsenek azzal a generációval, akiknek kezében a jövő. Itt a lehetőség arra, hogy „rászoktassuk” a fiatalokat az önkéntes tevékenységre, hogy élményszerű és hasznos programok segítségével csináljanak nekik kedvet a közösségi aktivitáshoz, a társadalmi szerepvállaláshoz, a helyi közösség építéséhez. A kávézó kötetlen, szabad közege önmagában inspiráló, közvetlenebb kommunikációra ad lehetőséget, mely megkönnyíti a közös hang kialakulását, majd az együtt gondolkodást, új kapcsolódási pontok kialakulását teszi lehetővé, összekapcsolja a generációkat. Az adományozás népszerűsítése mellett cél a lokális közösségek kezdeményezéseinek támogatása, a régimódi beszélgetések újra divatba hozása, a kulturális élet élénkítése, valamint a fiatalok visszahódítása a szórakozóhelyek és a virtuális világ helyett a való életbe. Ehhez szolgál apropóul a kötelező iskolai közösségi szolgálat, melynek keretében mód van arra, hogy párbeszéd és együttműködés induljon el a generációk között.